MI Kihívás teljesítve - Komoly gazdasági haszna lehet az alkalmazások terjedésének
Több mint 100 ezren ismerkedtek már meg a mesterséges intelligencia technológiával: ennyien teljesítették az MI Kihívást, aminek hosszú távon jelentős gazdasági haszna lehet.
Már több mint 100 ezren teljesítették az MI Kihívást – a kezdeményezést Magyarország Mesterséges Intelligencia Koalíciója indította el 2020 decemberében. Lényege, hogy az emberek alapismereteket szerezzenek a mesterséges intelligencia technológiáról.
A tudatosító kampánynak szánt kurzus ingyenesen elérhető, magyar és angol nyelven, a a Nexius keretrendszerében, s általános információkat ad – tudatta az MTI.
A kormány szerette volna a mesterséges intelligenciát közelebb hozni a társadalomhoz és felkészíteni az embereket annak alkalmazására - ahogyan ezt a Mesterséges Intelligencia Stratégiában is megfogalmazták célként.
Ennek egyik fontos eleme az MI Kihívás, amelynek népszerűsítésében részt vettek felsőoktatási intézmények és multinacionális cégek is.
Az MI Koalíció 2018 októberében alakult meg
Mint azt a Neumann Technolóhiai Platform közölte, komoly gazdasági haszna lehet annak, ha széles körben elterjednek a mesterséges intelligencia-alkalmazások.
Mindez a termelékenységet javítja, s nagyobb hozzáadott értékű álláslehetőségeket kínál. Hozzájárul emellett a piaci és közigazgatási folyamatok fejlesztéséhez, a környezet- és a klímavédelem megvalósításához – írta az MTI.
A tudatosító kampánynak köszönhetően – melynek keretében különféle kiállítások, események kerültek megrendezésre - több mint 4,5 millió ember ismerkedhetett már meg az MI-technológiával, s ennek az iparpolitikában is jelentős szerepe lesz – mutatott rá Fábián Gergely iparpolitikáért felelős államtitkár.
Az MI Koalíció 2018 októberében alakult meg, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter miniszter kezdeményezésére.
A célja az volt, hogy hazánk bejusson az európai élvonalba a mesterséges intelligencia-fejlesztések és alkalmazások terén, kiemelkedő tagja legyen a nemzetközi MI-közösségnek, s kínáljon egy együttműködési fórmukot is a magyar mesterséges intelligencia-ökoszisztéma szereplőinek – tudatta az MTI.
Mint azt Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke hangsúlyozta, a koalíció Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájának kialakításában és annak megvalósításában egyaránt részt vett.
Az MI Kihívásról bővebb információkat találhatunk az AI Hungary weboldalon.
L.A.