Keresés az archívumban
Debrecenben lesz az ország első KKV-parkja
2023. September 08.
Kis- és középvállalkozói parkot hozna létre Hajdú-Bihar vármegye székhelye, mégpedig nagyipari környezetben. Ez lenne az első ilyen Magyarországon.
Innovációs támogatási programot terveznek – KKV-knak is
2023. August 25.
Új innovációs támogatási program társadalmi egyeztetése zárul le augusztus végén, a pályázat pedig, amely a KKV-k számára is elérhető lenne, szeptember közepén jelenne meg.
Mesterséges intelligencia integrálása - Mitől félnek a kkv-k?
2023. August 18.
Vállalkozóként igen hasznos tudnunk, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a kis- és középvállalkozásokat és milyen hatást gyakorol a termelékenységre, valamint az emberi kapcsolatokra.
Vállakozásfejlesztési programokkal támogatják a KKV-kat
2023. August 11.
Újabb támogatásról döntött a kormány, amelynek a kis- és középvállalkozások megerősítése, versenyképességének növelése a célja.
Javíthatja az ügyfélélményt a mesterséges intelligencia
2023. August 04.
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kis- és középvállalkozások lehetőséget kaptak arra, hogy a technológiát előnyükre fordítsák. Az ügyfélélmény-javítás ezen belül is kiemelkedő haszon.
A KKV-k sikerének kulcsa az MI-vezérelt, emberközpontú megközelítés
2023. July 28.
A mesterséges intelligencia-vezérelt, emberközpontú megközelítés a kis- és középvállalkozások sikerének kulcsa 2023-ban – és azon túl. Melyek a legfontosabb célok idén?
Vállalkozásokat segít a jelentős egészségügyi innovációs hálózat
2023. July 21.
Zárul július 21-én a jelentkezési határidő arra a segítő programra, amelyet kezdő vállalkozások számára indított az EIT Health egészségügyi innovációs hálózat.
Több mint 250 KKV-t támogatott a Budapesti Értéktőzsde programja
2023. July 14.
A még 2018-ban elindult mentor program 255 társaságnak nyújtott segítséget – a Budapesti Értéktőzsde a KKV-szektor fejlesztését tűzte ki célul.
Ingyenesen adnak képzéseket KKV-knak a DigitalTech EDIH-központok
2023. July 07.
Továbbra sem túl jó a hazai kis- és középvállalkozások helyzete a digitalizáció terén – ebben nyújt segítséget a június végén elstartolt DigitalTech EDIH, térítésmentes támogatásával.
IPOSZ: Digitálisan felkészült munkavállalók is kellenek a KKV-k innovációihoz
2023. June 30.
A kis- és középvállalatok körében is rendkívül fontos az innováció, ehhez azonban szükségesek a digitálisan felkészült munkavállalók – hangzott el az IPOSZ nemzetközi konferenciáján Budapesten.