Gokart pálya- Gokart pálya Budapest mellett Mogyoródon, gokart versenyek konferencia rendezvény helyszín Mogyoród

5 érv, hogy miért Mogyoródra a Hungarokart Centerbe gyere gokartozni?
Rendezvények, programok a mogyoródi gokart pályán. |
Gondoltál már rá, hogy egy-egy jeles eseményt ne csak a gasztronómiai élvezetek jegyében, tánccal-mulatsággal ünnepelj meg, hanem valami izgalmas, aktív programelemmel is gazdagodjon a nap? Ehhez kitűnő ötlet lehet egy gokartverseny a barátokkal, családdal, munkatársakkal, legyen szó akár születésnapról, gyereknapról, évfordulóról, legénybúcsúról. Ezt mind megvalósíthatod a mogyoródi gokartpályán,pár percre Budapesttől. Rendezvény és konferencia terem a mogyoródi gokart pályán. Már az alapvető infrastruktúra: a 70 fős konferenciaterem, az emeleti bár igény szerint hideg-meleg cateringgel kiegészítve, csocsóval, dart's-szal, gyereksarokkal lehetővé teszi, hogy akár magánjellegű rendezvények számára ideális helyszínt biztosítson, akár céges szinten a munkatársak, partnerek számára nyújtson felejthetetlen kikapcsolódást a szakmai program mellett egy partnertalálkozó, termékbemutató, sajtótájékoztató során. Ha pedig egy könnyedebb céges program, csapatépítés vagy családi nap megszervezése a cél, az előre egyeztetett célok alapján rendelünk hozzá a gokartozáshoz olyan programelemeket, melyek között minden meghívott megtalálja a számára legszórakoztatóbbat, illetve a rendezvény céljainak megvalósulásához leginkább hozzásegítik a megrendelőt. Egy jól szervezett, és lebonyolított gokart verseny igazán felejthetetlen élményt ad. Gyere el Mogyoródra hozzánk, a gokart pálya mindenkinek egyenlő esélyt ad! Szolgáltatásaink: Gokartverseny szervezése és lebonyolítása: Egy gokart verseny aktív és izgalmas program lehet, akár baráti társaságról, kikapcsolódásról legyen szó, akár egy céges rendezvényt szeretnénk felpörgetni és a résztvevőknek felejthetetlen élményt szerezni. Rendezvényszervezés: Komplett rendezvényszolgálattal állunk rendelkezésre mind magánjellegű, mind céges rendezvény lebonyolításának esetében. Vendéglátás: Igény szerint hideg-meleg svédasztalos menükkel vagy szendvics-snack menüvel tudunk szolgálni az előzetes egyeztetések alapján. Gokartsuli, gyerektábor: A Hungarokart Center pályáján egész évben üzemelő gokartiskolába folyamatosan lehet jelentkezni. A nyári időszakban a gyerekeknek táborokat tartunk. Részletek, infó itt. Egy termékbemutató, tréning, csapatépítés vagy esetleg sajtótájékoztató elengedhetetlen helyszíne a konferenciaterem. A Hungarokart Center egy 70 fő befogadására alkalmas konferencia teremmel várja Vendégeit, ahol mindezt meg lehet valósítani. Igény szerint berendezve, a teljes felszerelést biztosítani tudjuk. Bár -és grillterasz: Széleskörű italkínálattal várunk az emeleti bárban, ahol az üvegfalnak köszönhetően folyamatosan nyomon tudod követni, mi történik a pályán, a nagyképernyős projektoros TV mellett pedig az aktuális fontos eseményekről sem maradsz le! Ha az idő engedi, a grillterasz is rendelkezésre áll! Dart's, Csocsó: Csocsó asztal és dart's tábla áll rendelkezésre az éppen nem gokartozók számára a szünetekben. Gyereksarok: Fontosnak tartjuk, hogy a hozzátartozók, esetleg kisebb gyermekekkel is találjanak nálunk egy nyugodt helyet, ahol zavartalanul beszélgethetnek, játszhatnak, pihenhetnek. Egyedi ajándéktárgyak: A mogyoródi gokart shopban egyedi, az autósporthoz kapcsolódó ajándéktárgyakat találsz, melyek örök emlékül szolgálhatnak akár számodra, akár annak, akit megajándékozol vele. 2146 Mogyoród, Ipar utca 1. Mobil: 30/247-4600 (nyitvatartási időben hívható) Ügyvezető: Trabalka Szilvia, 30/327-0820 Rendezvények: Zachár Zsolt, 30/601-2590 Nyitva tartás: (Hétfő: szünnap) Keddtől péntekig: 15-22 Szombat, vasárnap: 13-22 www.hungarokart.hu |