Átadták a Kék Madár Alapítvány csokoládéüzemét Szekszárdon

Átadták a szekszárdi Kék Madár Alapítvány kézműves csokoládéüzemét, Magyarországon ez az első olyan, csokoládét gyártó üzem, amely fogyatékkal élő munkavállalókat foglalkoztat.
A Besweet Csokoládémanufaktúrát és a hozzá kapcsolódó látogatóközpontot az alapítvány 228 millió forintos beruházással építette meg a Gazdasági és Innovációs Operatív Program 189 millió forintos támogatásával. Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológia Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára az átadáson hangsúlyozta: az üzem jól kifejezi a kormánynak a kkv-k megerősítéséről szóló alapelvét, miszerint a vállalkozásoknak a jövedelem előállítása mellett társadalomszervező szerepük is van. Hozzátette: a magyar gazdaságnak korszakváltásra van szüksége. Ha a kkv-k nem tudnak egyedi, innovatív termékekkel előállni, akkor nem vehetik fel a versenyt az értékláncokkal - jegyezte meg.

Simon Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára példaértékűnek nevezte a fogyatékkal élők termelésbe való bevonását. Mint mondta, a Kék Madár Alapítvány egyike annak a 350 akkreditált foglalkoztatónak, amely módszertani innovációt is végez. Mészáros Andrea, az alapítvány ügyvezetője elmondta: a 380 négyzetméteren megépült üzemben 28, megváltozott munkaképességű, illetve más hátránnyal küzdő ember dolgozik, a létesítményben napi 700 tábla, prémium minőségű csokoládét állítanak majd elő. Az akadálymentes látogatóközpont vendégei üvegfalon keresztül láthatják a munkafolyamatokat, a manufaktúrához játszósarkot és játszóteret is építettek. Az ügyvezető hozzátette: a tartósítószer nélkül készülő csokoládék alapanyagát az etikus kereskedelem jegyében szerzik be, és Szekszárdon termelt gyümölcsöket használnak fel.
MTI/T.D.