Új töltősort adtak át a Hell szikszói gyárában

Új töltősort adtak át az energiaitalokat gyártó, magyar érdekeltségű Hell Energy szikszói gyárában, a 2,1 milliárd forintos kapacitás-bővítő beruházást Varga Mihály pénzügyminiszter avatta fel.
A szaktárca vezetője az átadási ünnepségen egyebek mellett azt mondta: a kormány arra törekszik, hogy a munkát terhelő adók csökkentése, a szakképzés fejlesztése és a javuló befektetési környezet révén tovább erősítse a Magyarországon működő vállalkozásokat. Varga Mihály kiemelte: a magyar gazdaság teljesítményéhez az észak-magyarországi régió is jelentősen hozzájárult, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2010 óta öt helyet lépett előre a megyék fejlettségi rangsorában, 50 ezerrel nőtt a munkában állók száma. A családi vállalkozásként indult, teljes egészében magyar érdekeltségű, mára piacvezetővé vált Hell Energy energiaitalokat, jegesteákat és szénsavas italokat gyárt, a cég a nemzetközi piacokon is jelentős szerepet tölt be, több mint ötven országban van jelen.

A beruházásnak köszönhetően az eddigi napi 4,5 millió dobozzal szemben már hatmillió dobozt töltenek meg különböző italokkal
Magyarországon kívül kilencben piacvezető, többek között Romániában, Bulgáriában, Görögországban, és Horvátországban is. A vállalat dinamikus fejlődése, exportpiacainak folyamatos bővülése indokolta a legújabb beruházást, a negyedik fémdobozos töltősor kialakítását. Ennek köszönhetően az eddigi napi 4,5 millió dobozzal szemben már hatmillió dobozt töltenek meg különböző italokkal. A 2,1 milliárd forintos beruházáshoz az állam a nagyvállalati beruházási támogatás keretében 1 milliárd forinttal járult hozzá. Az elmúlt nyolc évben fejlesztésekre, a kapacitás növelésére 220 millió eurót fektetett be a cég, amely most már másfélezer családnak nyújt megélhetést.