Több lábon áll a Jánosik és Társai Kft.

A Jánosik és Társai Kft. számra is nagyon fontos a többlábon állás, hiszen ez segíti a cég működését, előrejutását.
A cég fő tevékenysége az építőipar de ez kívül felújítási, komplex üzemeltetési, karbantartási, takarítási, külterület gondozási munkálatokat valamint személyi és vagyonérték őrzést is vállalnak. Abban az időszakban amikor az építőipari és beruházási munkálatok stagnálnak a takarítási munkálatok veszik át a főszerepet a cég életében.
Elnyerték a dr. Kenessei Albert Kórház és Rendelőintézet nyolc épületének takarítását, amely összesen 17 ezer négyzetméternyi terület rendbentartását valamint közel 4,2 millió forintot jelent a cég számára. A nyílt pályázat megnyerésében segítette a Jánosik és Társai Kft.-t, hogy miskolci, sporoni és budapesti egészségügyi intézményekben már végeztek hasonló munkálatokat, így megfelelő tapasztalattal rendelkeznek. Ez nagyon fontos, hiszen a kórház takarítása különleges technológiát, speciális tisztítószerek, eszközök alkalmazását igényli.
A Jánosik és Társai Kft. immár nyolc éve takarítja - alvállalkozóként - távközlési és telekommunikációs cégek ingatlanjait. Jelenleg az Észak- Keleti és Dél- Keleti régióban 96 ezer négyzetméteren végzi ezt a munkát.
Nemrégiben Budapesten egy 125 ezer négyzetméter belső és 92 ezren négyzetméter külső terület rendbetételére kötöttek szerződést. Ez közel 70 ezer négyzetméternyi irodaház takarítást jelent a cég számára.
A Jánosik és Társai Kft. 2012. évi 6 milliárd forintos, tervezett bevételének közel 40 százaléka származik a takarítási munkákból.
Elérhetőség:
Jánosik és Társai Kft.
BT - MCOnet/Observer

A Jánosik és Társai Kft. egészségügyi intézmények takarítását is vállalja
A Jánosik és Társai Kft. 2012. évi 6 milliárd forintos, tervezett bevételének közel 40 százaléka származik a takarítási munkákból.
Elérhetőség:
Jánosik és Társai Kft.
3533 Miskolc, Kerpely Antal u. 35. Telefon: +36-46/507-490, +36-46/507-194 Fax: +36-46/327-710 E-mail: janosik@t-online.hu Webcím: www.janosikkft.hu |
1145 Budapest, Szugló utca 61- 63. Telefon: 06-1-781-8664 Fax: 06-1-780-8513 E-mail: budapestiroda@janosikkft.hu Webcím: www.janosikkft.hu |
BT - MCOnet/Observer