H I R D E T É S
KKVnet - Vállalkozás online
KKVnet - Vállalkozás online
  • Címlap
  • Kisvállalkozás
  • Közép- Nagyvállalat
  • Budapest belváros - Fogászat
  • VOSZ Piactér
  • TIPP
    • Kapcsolat
    • Magunkról
    • E-mail
    • Archívum
    • Oldaltérkép
    • Címkék

Stratégiai partner lett a Tungsram

Stratégiai partner lett a Tungsram

Stratégiai partnerséget kötött a magyar kormány és a Tungsram. Ez a kormány 80. stratégiai együttműködési megállapodása.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rámutatott: a tavalyi év kiemelkedő gazdasági sikerei közé tartozik, hogy a 123 éves magyar márkát, a Tungsramot sikerült újjáéleszteni. A General Electric regionális fényforrás-, valamint globális autólámpa-ágazatát magyar tulajdonos, a Jörg Bauer, a GE korábbi felső vezetője irányította Tunsgram-csoport vásárolta meg. A Tungsram tehát újra magyar tulajdonban van - mondta.
 
Az elektronikai iparban - ahol a Tungsram tevékenykedik - állandó technológiai újításoknak van kitéve a cég, ezért kemény nemzetközi versenyben kell megvédenie és fejlesztenie pozícióit. A magyar állam ezért is állt a Tungsram mellé, az Eximbank jelentős hitelt nyújtott a vállalatnak a hazai és nemzetközi versenyképességének fejlesztéséhez. A vállalatnak öt városban működnek gyárai, Budapesten, Nagykanizsán, Hajdúböszörményben, Zalaegerszegen és Kisvárdán, a Tungsram további magyarországi beruházásainak támogatásával pedig elősegítik a telephelyek bővítését. Észak-Afrikában és a Közel-Keleten továbbra is erős márka a Tungsram, némi munkával a Távol-Keleten és Délkelet-Ázsiában is az lehet, az Egyesült Államok piaca külön kihívást fog jelenteni - mondta el a miniszter.
 
 
Stratégiai partner lett a Tungsram
A cég a 3. legnagyobb magyar tulajdonú vállalat, a termékei 95 százalékát exportálja
 
 
A cég a 3. legnagyobb magyar tulajdonú vállalat, a termékei 95 százalékát exportálja.A Tungsram sikere más vállalatok sikerét is jelenti a külügyminiszter szerint, mivel 1500 beszállítójából 670 magyar kis- és középvállalat. A megállapodás egyik fontos része, hogy a kormány segít a beszállítói hálózatba bekerülni. 

Pályázat

  • Számos magyar vállalkozás bővülhet megújuló erőművel

    Számos magyar vállalkozás bővülhet megújuló erőművel

  • Várhatóan november végén indul újra a Gyorsítósáv pályázat

    Várhatóan november végén indul újra a Gyorsítósáv pályázat

  • Több mint 100 új kisbolt nyílhat a Magyar Falu projektben

    Több mint 100 új kisbolt nyílhat a Magyar Falu projektben

Belföld

  • Malomipari technológiáját fejlesztette a Kunsági Malom

    Belföldi hírek Malomipari technológiáját fejlesztette a Kunsági...

NICE Bulvár

  • Kevesebb mint 55 perc alatt is diagnosztizálható a koronavírus?

    Egészség hírek Kevesebb mint 55 perc alatt is diagnosztizálható...

kkvnet_profight_240x150
jogpontok_kkv_240x150
KKVnet - Vállalkozás online
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2025. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet International