Hermányos Fotó

Milyen kapcsolat van az Internet és a fényképészet között? Miért fontos egy fotósnak az Internet? Milyen előnye származik egy fotóstúdiónak abból, ha jelen van az Interneten? Erről és még más dolgokról is kérdeztük Hermányos István, fényképészt.
IKK: Mióta foglalkozik fotózással?
H.I.: Szerencsésnek érzem magam, hogy immár 10 éve a hobbym egyben a munkám is. Természetesen azonban én sem itt kezdtem.
IKK: Mit ért ez alatt pontosan?
H.I.: Azt, hogy nekem is végig kellett járnom azt a bizonyos ranglétrát, amíg eljutottam oda, hogy saját üzletem legyen.
IKK: Hol kezdte a szakmát?
H.I.: Egy hazai nagy fotóhálózat üzletében kezdtem, ahol először csak másodállásban, majd félév elteltével főállásban dolgoztam. Néhány hónap elteltével a fotós kolleganő szülési szabadságra ment, és teljes egészében én vettem át a fényképezést az üzletben, majd ezután végigjártam a ranglétra minden fokát.
IKK: Jelenleg pedig, ha jól értettem, akkor már saját üzletet vezet?
H.I.: Így van. 1997-ben vettem át saját üzletemet, amit azóta is feleségemmel együtt vezetünk. Fotóstúdiónkban működik fotólabor, és műterem, aminek technikai hátterét folyamatosan fejlesztjük. Ma már, akár két külön helyszínen is be tudunk rendezni egyidejűleg egy-egy komplett, műtermi színvonalú helyszínt.
IKK: Milyen fotók készítésével foglalkozik a cég?
H.I.: Rendezvény-, esküvői-, gyermek-, modell-, és termékfotókat készítünk, és a megrendelők igényeinek megfelelően dolgozunk hagyományos, vagy digitális géppel is.

IKK: Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával említette, hogy tervei között szerepel egy jelentős internetes fejlesztés. Mi a helyzet ezzel?
H.I.: Ma már ott tartunk, hogy a terv lassan-lassan megvalósul.
IKK: Miért fontos Önnek az Interneten való megjelenés?
H.I.: A válasz rendkívül egyszerű. Óriási üzleti lehetőség rejlik az Internet megfelelő kihasználásában.
IKK: Mint például?
H.I.: Hogy csak a legkézenfekvőbbet említsem: az Internet segítségével a nap 24 órájában megtekinthető a referencia anyagom, bármikor, bárhonnan tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők a szolgáltatások sokféleségéről, árairól, stb. Úgy gondolom, ma már nem elég csak a technikát, a felszerelést fejleszteni, lépést kell tartani az internetes megjelenés színvonalában is.
Elérhetőség: 1181 Budapest, Barta Lajos utca 8/e.
Tel.: (06 1) 291-18-31
Webcím:www.hermanyos.hu
E-mail:info@hermanyos.hu