Erősített tavaly a Mecsek Füszért és a Nyírzem is

Nem fogja a válság a Coop Üzletláncot?
A cég 9 megyében van jelen összesen 121 Coop üzlettel, 14 C+C áruházzal 5 hűtőházzal és 2 nagykereskedelmi túraraktárral. Az idén 60 éves társaság 2009-ben további fejlesztéseket kíván végrehajtani. Elsők között a kiskereskedelmi bolthálózat felújítása szerepel, illetve egy budapesti hűtőház kialakítása. A raktárak gépeinek cseréje, illetve illetve a Coop boltok egységes informatikai rendszerének kialakítása. Ezen túlmenően a cég erősíteni kívánja a munkaerő megtartás programját. Jelenleg 1300 alkalmazottat foglalkoztat.
A Mecsek Füszért többségi tulajdonrészét 2007-ben a Nyírzem Zrt. vásárolta fel. Bár a Nyírzem a kisebb hálózat, összesen 2 megyében 117 kiskereskedelmi üzlettel működik, mégis a két társaság összefonódása jelentősen megerősítette mindkét fél piaci pozícióját. A Nyírzem is jól szerepelt 2008-ban, összesen 8 milliárd forint árbevételt mutatott fel és tavaly 206 millió forint értékű beruházást hajtott végre.
A cél, hogy 2009-ben a társaság folytassa a tavaly megkezdett központi boltirányítási rendszer kiépítését, illetve újabb integrációkat hajtson végre.
Mindkét megyei élelmiszerkereskedelmi hálózatlánc a Co-op Hungary Zrt. erős tagja - mondta Murányi László, a társaság vezérigazgatója. A Coop hálózat konszolidált forgalma tavaly elérte az 500 milliárd forintot és a bolti márkák esetében a piaci részesedését 11 százalékra növelte.
Forrás: Co-op Hungary Zrt. és Mecsek Füszért Zrt. - Cég Online - www.kkvnet.hu