H I R D E T É S
KKVnet - Vállalkozás online
KKVnet - Vállalkozás online
  • Címlap
  • Kisvállalkozás
  • Közép- Nagyvállalat
  • Budapest belváros - Fogászat
  • VOSZ Piactér
  • TIPP
    • Kapcsolat
    • Magunkról
    • E-mail
    • Archívum
    • Oldaltérkép
    • Címkék

A kínai Chervon Auto 17,5 milliárd forintos beruházást hajt végre

A kínai Chervon Auto 17,5 milliárd forintos beruházást hajt végre
Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter elmondta: az autóipari beruházás első ütemben 138 új munkahelyet teremt, a vállalat célja pedig az, hogy évente kétmillió alkatrészt gyártsanak mind a hagyományos, mind az elektromos autóipari vállalatok számára. A nyolchektáros miskolci területen egy 26 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot húz fel a kínai cég - tette hozzá. A külgazdasági és külügyminiszter három szempontból nevezte jelentősnek a beruházást. Egyrészt, mert a magyar gazdaság zászlóshajóját jelentő autóiparba érkezik, másrészt azért, mert keleti beruházás, egy eddig csak Kínában működő vállalat hozza létre első Kínán kívüli üzemét, harmadrészt pedig azért, mert a fejlesztés újabb visszaigazolása annak, hogy Magyarország, a magyar emberek kiváló munkájának köszönhetően továbbra is rendkívül vonzó beruházási helyszín.
 
 
A kínai Chervon Auto 17,5 milliárd forintos beruházást hajt végre
 
 
Szijjártó Péter szerint a Chervon fejlesztése tovább erősíti Magyarország és Kína együttműködését. Világjárvány és gazdasági válság ide vagy oda, Miskolcon nem áll meg a fejlődés - hangsúlyozta Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője. Örömét fejezte ki, hogy a nyolc éve a kínai Nanjingben alapított, gyorsan növekvő óriáscég a versenytárs európai országok városai helyett első Kínán kívüli zöldmezős beruházását Magyarországon és azon belül is Miskolcon valósítja meg 138 új munkahelyet létrehozva. Úgy fogalmazott: a beruházáshoz megbízható alapot nyújt a térség ipari múltja, az elmúlt tíz évben robbanásszerűen fejlődő infrastruktúra, a Miskolci Egyetem által biztosított műszaki szakmai tudás, a miskolci emberek tehetsége és elkötelezettsége, valamint a Borsodban meglévő és sok szempontból még ma is kiaknázatlan erőforrás.
 
MTI/T.D.

Pályázat

  • Számos magyar vállalkozás bővülhet megújuló erőművel

    Számos magyar vállalkozás bővülhet megújuló erőművel

  • Várhatóan november végén indul újra a Gyorsítósáv pályázat

    Várhatóan november végén indul újra a Gyorsítósáv pályázat

  • Több mint 100 új kisbolt nyílhat a Magyar Falu projektben

    Több mint 100 új kisbolt nyílhat a Magyar Falu projektben

Belföld

  • Malomipari technológiáját fejlesztette a Kunsági Malom

    Belföldi hírek Malomipari technológiáját fejlesztette a Kunsági...

NICE Bulvár

  • Kevesebb mint 55 perc alatt is diagnosztizálható a koronavírus?

    Egészség hírek Kevesebb mint 55 perc alatt is diagnosztizálható...

kkvnet_profight_240x150
jogpontok_kkv_240x150
KKVnet - Vállalkozás online
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2025. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet International