Szombat,
Rozália
Patchwork-részleg nyitása az Üllői úti Hobbyművész boltban
2010. jún. 24., csütörtök, 08.28.08

Patchwork-részleg nyílt a budapesti Üllői úton található Hobbyművész boltban - jelentette be a napokban Vasné Bocskor Katalin, az Art-Export Bova Kft. ügyvezető igazgatója.
Az igazgató elmondta, a '90-es évek közepétől működő cég tíz évvel ezelőtt kezdte el kiépíteni a viszonteladói bolthálózatát. Ez alatt az idő alatt sikerült elérniük, hogy a vállalkozás a térség (Közép-Kelet Európa) legnagyobb művészeti- és hobby kellékek ellátója legyen.
A 3500 m2-es raktáráruházban a festőállványtól a kerámia-, textil- és porcelán áruig, mintegy 25.000 terméket forgalmaznak a kis- és nagykereskedelmi vásárlók, profi- és amatőr művészek számára egyaránt.
A Kft. a raktáráruház mellett több Hobbyművész boltot, Művészellátó szakboltot sőt, egy Kristályboltot is működtet Budapesten, ahol szakértő kollégákkal és széles választékkal várják a hobbi- és művésztechnikák szerelmeseit. Az ország nagyobb városaiban, illetve a szomszédos országokban közel 600 viszonteladó segíti az értékesítést.
Folyamatosan fejlesztik honlapjaikat, így előtérbe került az Online vásárlás, mely egyre kedveltebb a vevők körében. A naponta frissülő honlapon megtekinthetik az újdonságokat, ötleteket meríthetnek egy-egy mintadarab bemutatásával, friss információkat olvashatnak, megoszthatják véleményüket a többi alkotni vágyóval. Webáruházaikban rendszeres akciókkal, ajándékokkal köszönik meg Vásárlóik hűségét!
A hálózat külön szolgáltatása, hogy mind az üzletekben, mind a kőbányai Raktáráruházban az érdeklődők ingyenesen elsajátíthatják a különféle technikákat, megismerkedhetnek az újdonságokkal, kipróbálhatják a termékeket bemutatók, tanfolyamok keretében.
Az Üllői út 32. alatt található Hobbyművész boltban egy Patchwork-részleget hoztak létre, ahol a mai amerikai textil designerek által tervezett patchwork anyagok gazdag választékával találkozhatnak az érdeklődők. A nyár folyamán már tanfolyamokon sajátíthatják el a technikát szakértő kolléga közreműködésével.
MCOnet Cég Online

A cég eebáruházaikban rendszeres akciókkal, ajándékokkal köszöni meg Vásárlóik hűségét

További hírek:
Információ:
Címkék
Autó,
motor
Biztonságtechnika,
Vagyonvédelem
Egészség
Élelmiszeripar
Építőipar
Fémipar
Gépipar
Házépítés
Házimozi,
Tv,
Hifi
Hobbi,
Barkács
Idegenforgalom
Ingatlan
Irodatechnika
Kereskedelem
Kert
Kommunikáció
Környezetvédelem
Közszolgáltatás
Lakberendezés
Mezőgazdaság
Munkaerő
Nyomda
Oktatás
Reklám
Rendezvényszervezés
Sport
Szállítás
Számítsátechnika
Szépség, wellness
Szolgáltatás
Szórakozás
Vegyipar
Vendéglátás