Vállalat

Két Hajdu csapat az Elektromobil versenyen

Két Hajdu csapat az Elektromobil versenyen
189, elsősorban mérnökhallgatókból álló csapat mérte össze környezetkímélő, elektromos hajtású autóik teljesítményét a Föld Napja alkalmából rendezett III. Miskolci Elektromobil Versenyen.
Mint azt a Hajdu-cégcsoport cégeinek vezérigazgatója, Dedéné Novotni Anna elmondta: a versenyben indulókat azért is támogatták, mert a cégcsoport elkötelezett a fenntartható fejlődés iránt, s napi tevékenysége során érvényre is juttatja ennek elveit. E verseny - amellett, hogy felhívja a figyelmet a környezetet kevésbé terhelő technológiák szükségességére - a jövő műszaki nemzedékének igen jó szemléletformáló lehetőséget biztosít.

hajdu

Az a célunk, mondta a vezérigazgató, hogy a fiatal mérnökjelölteket érzelmileg és anyagilag is a cégcsoportunkhoz vonzzuk

A két csapat, a HAJDU Autotechnika Ipari Zrt. a Miskolci Egyetem diákjaiból verbuválódott GépFront és a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Hallgatói Önkormányzata által indított HAJDU Racing Team mérnökeinek támogatását azért is tartotta fontosnak a cégcsoport, mert ezzel a színvonalas és érdekes versennyel kifejezte a számára elengedhetetlen innováció-, valamint a műszaki szakember utánpótlás szükségességét is. Az a célunk, mondta a vezérigazgató, hogy a fiatal mérnökjelölteket érzelmileg és anyagilag is a cégcsoportunkhoz vonzzuk.

Képek: hajduautort.hu

MCOnet Cég Online