Európa elsőszámú jogvédő szervezete országos fórumokon segít a rászorulóknak
2010. július 29-én Európa első számú jogvédő szervezetének jogászai országos fórumsorozatot indítanak hazánkban. A következő időszakban ellátogatnak az árvíz által sújtott térségekbe, hogy a károsultakat jogi tanácsadással, információkkal segítsék. A kezdeményezés első állomása az egyik leginkább érintett terület, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahol három településre látogatnak el.
Magyarország lakosságának egy része ma is küzd az elmúlt hónapok árvizeinek következményeivel. A károsultak számos helyről kaptak azonnali segítséget, azonban hosszú távon tartósabb megoldásra van szükségük ahhoz, hogy életük visszatérjen a régi kerékvágásba. Elsősorban otthonukat kell újjáépíteni, amely a bürokrácia útvesztői miatt nem minden esetben egyszerű. Sok érintett helyzete kilátástalan, nem tudják, mit tegyenek ebben a kiszolgáltatott helyzetben és sok esetben sajnos nincsenek tisztában jogaikkal, nem tudják érvényesíteni kárukat, ezért még nehezebb helyzetbe kerülnek. A D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. tapasztalatai szerint, amennyiben az ügyintézés szakszerűen kezdődik meg, illetve már egy korai fázisban sikerül kezelni a problémákat, az érintett szervezetekkel, biztosítókkal gyorsabban egyezségre lehet jutni.
A D.A.S. Európa első számú jogvédelmi szervezete, mely elsősorban magánszemélyek jogainak védelmére szakosodott. A szervezet átérezve a rászorulók rendkívül kiszolgáltatott helyzetét, kiemelten kezeli a kialakult árvízhelyzetet, országos felvilágosító fórumsorozatot indít. A fórumsorozat célja, hogy a munkavállalókkal közösen felajánlott pénzadományokon túl ingyenes jogi tanácsadással is segítsék az árvízkárosultakat annak érdekében, hogy minél eredményesebben tudják érvényesíteni jogaikat, jogos érdekeiket.
A fórum keretében a cég szakemberei felhívják a résztvevők figyelmét arra, hogy az árvíz után mi a kárbejelentés menete, hogyan intézzék a kárszemlét, milyen dokumentumokat és formanyomtatványokat kell használni, milyen jogaik vannak, és hogyan érvényesíthetik azokat. Arra vonatkozóan is tanácsot adnak, hogy mit tehetnek a károsultak, ha előzetesen nem volt biztosításuk, milyen megoldások állnak rendelkezésükre, amennyiben hitellel terhelt az ingatlan, mely szabályok vonatkoznak a kötelező bontásra, mi a teendő, amennyiben gépjárműben okozott kárt az árvíz, és milyen közegészségügyi szabályokat kell alkalmazni a szükséghelyzetben.
Az általános tájékoztatás után természetesen arra is lehetőséget kapnak az érdeklődők, hogy személyes történeteikkel kapcsolatban tegyék fel kérdéseiket a jogi tanácsadóknak.
Az országos tanácsadó sorozat első állomása július 29-30-án Borsod-Abaúj-Zemplén megye három legérintettebb települése lesz az alábbi időpontokban:
2010.07.29.: Felsőzsolca 14:00-16:30 2010.07.30.: Szikszó 17:00 – 19:30
Ónod 17:00 – 19:30
Mindenki úgy segít, ahogy tud. A D.A.S. nem kíván ásványvizet, vagy építőanyagot felajánlani. Mi az emberek jogait, jogos érdekeit képviseljük Európában több mint 80 éve. Ezért is tudjuk, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek az emberek, ha nem tudják, hogyan érvényesíthetik jogaikat.
Az elmúlt 80 évben Európában a D.A.S. neve eggyé forrt a jogvédelemmel és ez a név a legmagasabb minőség garanciáját jelenti az ügyfeleink számára. Magyarország egyetlen jogvédelmi specialistájaként azon fáradozunk, hogy anyagi vagy egyéb okból ne kelljen senkinek lemondania az őt megillető jogi védelemről. A D.A.S. szolgáltatása által fontos társadalmi és szociálpolitikai feladatot lát el, amikor az egyén anyagi helyzetétől függetlenül esélyegyenlőséget garantál a jogi vitákban. Társadalmi szempontból a D.A.S. legnagyobb jelentősége abban áll, hogy szélesebb társadalmi körben teszi lehetővé a jog érvényesülését és alkalmazását. A jogvédelmi biztosítással rendelkező állampolgár számára nem jelent gátat jogai érvényesítésekor az anyagi vagy képességbeli hiányosság. Ezen túl a D.A.S. egész európai történelme során mindig is kiemelt feladatának tekintette a „jogtudatos” életvitel népszerűsítését. Fontos társadalmi szerepet vállal, amikor keresi a lehetőségét, hogy szakértőként ne csak ügyfeleinek, de a szélesebb társadalomnak is felhívja a figyelmét a hatékony jogi érdekképviseletre.
További információ a D.A.S.-ról: www.das.hu
Sajtóinformáció:
|
|
Antik Dalma junior PR manager +3630 513 1803 |
Iványi Orsolya PR igazgató +3630 630 6419 |
