Szombat,
Rozália
Grafikai stúdió nyílik
2010. jún. 17., csütörtök, 14.16.58

Hamarosan új grafikai stúdió nyílik a budapesti Brodwayn, a Nagymező utcában található Művészellátó szaküzletben - jelentette be a napokban Vasné Bocskor Katalin, az Art-Export Bova Kft. ügyvezető igazgatója.
Az igazgató elmondta, a '90-es évek közepétől működő cég tíz évvel ezelőtt kezdte el kiépíteni a viszonteladói bolthálózatát. Ez alatt az idő alatt sikerült elérniük, hogy a vállalkozás a térség (Közép-Kelet Európa) legnagyobb művészeti- és hobby kellékek ellátója legyen. A 3500 m2-es raktáráruházban a festőállványtól a kerámia-, textil- és porcelán áruig, mintegy 25.000 terméket forgalmaznak a kis- és nagykereskedelmi vásárlók, profi- és amatőr művészek számára egyaránt. A Kft. a raktáráruház mellett több Hobbyművész boltot, Művészellátó szakboltot sőt, egy Kristályboltot is működtet Budapesten. Az ország nagyobb városaiban, illetve a szomszédos országokban közel 600 viszonteladó segíti az értékesítést.
Folyamatosan fejlesztik honlapjaikat, így előtérbe került az Online vásárlás, mely egyre kedveltebb a vevők körében. A hálózat külön szolgáltatása, hogy mind az üzletekben, mind a kőbányai Raktáráruházban az érdeklődők ingyenesen elsajátíthatják a különféle technikákat, megismerkedhetnek az újdonságokkal, kipróbálhatják a termékeket.
A Nagymező utca 45. alatt található Művészellátó szaküzletben egy grafikai stúdiót is kialakítanak, ahol szakértő kollégák segítségével tanfolyamokon, bemutatókon sajátíthatják el a művészek a különféle technikákat nagy értékű, speciális művészgépek, felszerelések használatával. A grafikai stúdióban lehetőség nyílik megismerkedni olyan különleges technikákkal, eljárásokkal, mint pl. a rézkarc, lithográfia, valamint linonyomatokat készíthetnek az érdeklődők.
Képek: artexport.hu
MCOnet Cég Online

A Kft. több Hobbyművész boltot, Művészellátó szakboltot sőt, egy Kristályboltot is működtet Budapesten
Folyamatosan fejlesztik honlapjaikat, így előtérbe került az Online vásárlás, mely egyre kedveltebb a vevők körében. A hálózat külön szolgáltatása, hogy mind az üzletekben, mind a kőbányai Raktáráruházban az érdeklődők ingyenesen elsajátíthatják a különféle technikákat, megismerkedhetnek az újdonságokkal, kipróbálhatják a termékeket.
A Nagymező utca 45. alatt található Művészellátó szaküzletben egy grafikai stúdiót is kialakítanak, ahol szakértő kollégák segítségével tanfolyamokon, bemutatókon sajátíthatják el a művészek a különféle technikákat nagy értékű, speciális művészgépek, felszerelések használatával. A grafikai stúdióban lehetőség nyílik megismerkedni olyan különleges technikákkal, eljárásokkal, mint pl. a rézkarc, lithográfia, valamint linonyomatokat készíthetnek az érdeklődők.
Képek: artexport.hu
MCOnet Cég Online
További hírek:
Információ:
Címkék
Autó,
motor
Biztonságtechnika,
Vagyonvédelem
Egészség
Élelmiszeripar
Építőipar
Fémipar
Gépipar
Házépítés
Házimozi,
Tv,
Hifi
Hobbi,
Barkács
Idegenforgalom
Ingatlan
Irodatechnika
Kereskedelem
Kert
Kommunikáció
Környezetvédelem
Közszolgáltatás
Lakberendezés
Mezőgazdaság
Munkaerő
Nyomda
Oktatás
Reklám
Rendezvényszervezés
Sport
Szállítás
Számítsátechnika
Szépség, wellness
Szolgáltatás
Szórakozás
Vegyipar
Vendéglátás
