Vállalat

Csúcson épít a Jánosik Kft

Csúcson épít a Jánosik Kft
Különleges helyszínen, különleges technológiát igénylő munkát nyert el közbeszerzési pályázaton a Jánosik és Társai Kft. Egy 960 méter magasan álló kőkilátót újítanak fel és magasítanak meg a Mátrában.
Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa elmondta: a Magyar Természetjáró Szövetség írta ki a közbeszerzési pályázatot az országos népszerűségnek örvendő turista központ Galyatető közelében elvégzendő munkálatokra. A Péter-hegyesen álló kilátót 1934-ben építették. Napjainkra a környező fák csaknem teljesen benőtték, így csak északi irányban zavartalan a kilátás, illetve a piszkési csillagvizsgáló egy része látszik. Ezért is vált időszerűvé a kilátó teljes felújítása és 10 méteres megmagasítása, hogy ismét 360 fokban élvezni lehessen a csodálatos mátrai panorámát.

A terméskő burkolatú kilátótorony jelenleg 17 méter magas és erre húznak fel még 10 méteres vasbeton épületrészt. Ehhez meg kell erősíteni a jelenlegi 1 méter 30 centis alapot, azaz 1 méter 80 centi mélyre kell süllyeszteni. Ez különleges technológiát igényel, hiszen a meglévő létesítményt úgy kell aláásni, hogy azért talpon maradjon. A jelenlegi építmény tetejére monolit vasbeton födém kerül, ez tartja majd meg az újabb 10 méteres kilátórészt. A kilátó belsejében lévő elöregedett, rozsdamarta vaslépcső helyett két lépcsősort építenek, az épület külső részén. Az egyiken felfelé, a másikon lefelé haladhatnak a turisták, elkerülve az eddigi tumultusokat. A külső lépcsők mellé rozsdamentes acélvédőháló kerül, biztonsági okok miatt. A bejáratnál korszerű beléptető rendszert létesítenek. Teljesen megújul a kilátó elektromos hálózata is.


Jánosik Kft, Külterület, felújítás
A Jánosik Kft. a Mátrában újítanak és magasítanak fel egy kilátót

A különleges helyszín, több különleges eljárást igényel a kivitelezésnél. Az építkezés környezetvédelmi területen zajlik, ezért fokozott figyelmet fordítanak a környezet megóvására. Az új kilátórész építéshez nem használhatnak például toronydarut. Kézzel, úgynevezett kistáblás zsalukkal húzzák fel az új toronyrészt. A munkálatok során, a környezetre tekintettel, a legkörültekintőbben dolgoznak majd, óvva a meglévő fákat és a növényzetet. Ugyancsak különleges felkészüléssel jár a 27 méteres, egy 10 emeletes lakóház magasságának megfelelő, kilátó átépítése. A hegytetőn számítani lehet a korábban beköszönő hidegre, az erősen szeles időjárásra. Ennek megfelelően a dolgozókat meleg italokkal és meleg munkaruhákkal látják majd el. Az időjárási viszonyoktól függetlenül, azt tervezik, hogy a szeptember végén induló, összesen 62 millió forintba kerülő beruházással öt hónap alatt végeznek - mondotta Jánosik Lajos.

G.R.