Szombat,
Rozália
Az Austrotherm továbbra is támogatója a jégkorongozókat
2010. júl. 15., csütörtök, 08.54.56

Hűsítő hír a nyári kánikulában: megszületett az elvi egyezség arról, hogy az Austrotherm Kft. és a Magyar Jégkorong Szövetség folytatja az együttműködést.
Az első szponzori megállapodás 2008 novemberében jött létre a felek között, s az Austrotherm azóta az MJSZ hivatalos támogatója. A győri székhelyű cég hazánk vezető expandált polisztirolhab hőszigetelő-anyag gyártója. Az 1990-ben alapított Austrotherm Kft. marketingvezetője Kruchina Sándor elmondta: a felnőtt válogatott két évvel ezelőtti, fantasztikus, szapporói, világra szóló sikere nyomán határozták el, hogy a jégkorongozókat segítik.
Az Austrotherm azért állt rá a hoki támogatására, mert úgy tartják, hogy a XXI. század sportja, a dinamikusság, az energikusság, az eredményesség jellemzi. Ahogy a cég is a dinamikusságra, az energikusságra, az eredményességre törekszik. Másrészt ez egy kemény, férfias, becsületes játék, ami igen komoly érték. Egy sportág imidzse ugyanis visszahat a támogató cégekre is. Márpedig a hoki esetében egyértelműen kedvező e visszahatás. Az sem elhanyagolható, hogy az Austrotherm hőszigetelő anyagokat gyárt, s a jégcsarnokok hatékony működtetésének is az egyik kulcsa éppen, a megfelelő hőszigetelés - mondotta Kruchina Sándor.
MCOnet Cég Online

További hírek:
Információ:
Címkék
Autó,
motor
Biztonságtechnika,
Vagyonvédelem
Egészség
Élelmiszeripar
Építőipar
Fémipar
Gépipar
Házépítés
Házimozi,
Tv,
Hifi
Hobbi,
Barkács
Idegenforgalom
Ingatlan
Irodatechnika
Kereskedelem
Kert
Kommunikáció
Környezetvédelem
Közszolgáltatás
Lakberendezés
Mezőgazdaság
Munkaerő
Nyomda
Oktatás
Reklám
Rendezvényszervezés
Sport
Szállítás
Számítsátechnika
Szépség, wellness
Szolgáltatás
Szórakozás
Vegyipar
Vendéglátás