Cég Online

 Szerda,    Mária
Szirtesi Olivia - alternatív mozgás, és masszázs terapeuta, kineziológus
2010. febr. 5., péntek, 12.36.20 CET


Közel 8 évig tartó allergiás problémámat kezelték gyógyszerrel, pszichológiával, és egyéb terápiákkal, de semmi sem segített. Ekkor találkoztam egy kineziológussal, aki 3 kezeléssel meggyógyított. Ez indított arra, hogy megtanuljam a módszert.

Carol Ann Hontz tanfolyamán, aki Magyarországra behozta a kineziológiát, 95-ben végeztem, mint kineziológus oktató. Azóta számtalan ember testi-lelki gondján tudtam segíteni.
Carol Ann Hontz „Metamorfózis" című tanfolyam sorozatát, tavaly kezdtem el oktatni. Ez egy könnyen elsajátítható, egyszerű kineziológia rendszer, mely segít a stresszes helyzetek kezelésében.
Másik személyes tapasztalatom a hatha jógához fűződik. 2000-2002-ig minden nap kitartóan jógáztam 1,5 órát, és ettől a közérzetem, valamint a fizikai állapotom jobb lett mint valaha. Ezt az élményt másokkal is meg szerettem volna osztani, már hat éve oktatok egy 26 pozicóból álló hatha jóga gyakorlatsort, mely tradicionális jóga ászánákból, légzőgyakorlatokból és relaxációból áll.

Stresszoldás


Stresszoldás


Fizikai problémáink nagy része - egyes kutatások szerint kb. 80%-a - lelki eredetű. Egyre többször találjuk magunkat egy elhúzódó, megoldatlan élethelyzetben. Igyekszünk az érzéseinket elnyomni, a kellemetlen helyzeteket elkerülni. Ezzel energia szinten blokkokat hozunk létre testünkben, mely akadályozza az energia-áramlást. Szervezetünk kibillen egyensúlyából és létrejön a betegség, figyelmeztetve arra, „meghibásodás történt a rendszerben".
Például, párunk gyakran arrogáns velünk szemben, de nem merjük megmondani neki a véleményünket, ezért csak nyelünk. Aztán mikor már nem tudunk tovább nyelni megfájdul a torkunk, nyelési nehézségeink lesznek. Ez valójában arra próbálna figyelmeztetni, hogy mondjunk már valamit, ne csak mindig nyeljünk. Erre általában beszedünk néhány torokfertőtlenítő tablettát, és azt hisszük, hogy a probléma meg van oldva. Pedig a problémát csak tünetileg kezeltük, de az okát nem szüntettük meg. Ilyenkor csak idő kérdése, hogy mikor jelez újra a test.
A kineziológiai stresszoldás megoldást nyújthat ilyen esetben is.
Mi a kineziológia?
A kineziológia egy holisztikus, öngyógyító mechanizmusokat beindító, alternatív készség-képesség és személyiségfejlesztő módszer. Segítségével megszabadulhatunk a múlt fájdalmainak nyomasztó hatása alól, hiszen jelen választásainkat a múltbeli traumák befolyásolják.
Alapeszköze az izomtesztelés, amelyet a kineziológus úgy végez, hogy kérdéseket tesz fel, miközben kezével enyhe nyomást gyakorol a kliens kinyújtott karjára. A kar izmai közvetítik az agy, illetve a test sejtmemória szinten tárolt információit és igen-nem izomtónussal "válaszolnak". Ezután elvégezzük a szükséges korrekciókat, oldjuk az energia blokkokat a testben.
A stresszoldás segít felfedezni, hogy milyen választások és változások szükségesek a tudatosabb életvitelhez, életszemlélethez.
Az érzelmi stresszoldás hatására beindulnak a szervezet öngyógyító mechanizmusai. Sok fizikai tünet határozottan javul vagy teljesen eltűnik, ha a stresszhez kötődő okokat sikeresen oldjuk. A kineziológia alkalmazási területe szerteágazó, mivel nem a tünettel foglalkozik, hanem az okot keresi.
Segítséget nyújthat az alábbi területeken:
- Tanulási problémák (pl.: dyslexia)
- Pánikbetegségek, depresszió, szorongás, félelmek
- Önbizalom hiány, önértékelési nehézségek
- Szexuális problémák
- Vérnyomás problémák
- Migrénes fejfájás
- Kapcsolati problémák
- Krízishelyzetek (szülés, válás, haláleset, baleset)
- Pszichés tünetek
- Beszédzavar
- Beilleszkedési gondok
- Allergia
- Energia hiány, fáradtság

Jóga


Jóga Harmónia


A jóga önmagunk megismerésének útja, mely kifinomult testérzetet, a befele figyelés képességét fejleszti bennünk. Rendszeres jógázással elérhetjük a test-lélek-szellem egyensúlyát.
A jóga szó Patanjali (kb. 2500 évvel ezelőtt) szerint a gondolathullámok uralása, lecsendesítése. A jóga önismereti útján kezdetben főleg a test megerősítésével foglalkozunk, illetve a stresszoldással, relaxációval, légző gyakorlatokkal. A merev izomzat fokozatosan lazul, rugalmasabbá válik.
Eleinte, javasoljuk, hogy minden gyakorlatot addig végezz, amíg kényelmes, és még jól érzed magad benne. A terhelést fokozatosan emelheted foglalkozásról foglalkozásra.
A jóga gyakorlatai javítják a testtartást, erősítik a hátat, az izomzatot, fiatalítanak, nyújtják az izmokat,állóképességet javítják, masszírozzák a belső szerveket, kiegyensúlyozzák a vérkeringést, a hormonháztartást, és harmónizálják a test energia áramlását. Egyszerű testgyakorlatok által hangolja át szerveink működését, lazítással oldja feszültségeinket, légzésszabályozással, figyelemösszpontosítással szabályozza felsőbb idegtevékenységünket.
A jóga légzési és testtartási gyakorlatainak elsajátítása által megtanulhatjuk fegyelmezni, irányítani, uralni gondolatainkat, érzelmeinket, figyelmünket és belső szerveink működését.
A jóga egy több ezer éves egészségmegőrző és életminőség javító életforma, érdemes kipróbálni!!
Jógázzunk együtt az egészségünkért!
A jóga rendszeres gyakorlása
- csökkenti a stresszt,
- javítja a testtartást,
- a koncentrációt,
- erősíti az izmokat,
- zsírégető, fogyasztó hatású,
- fejleszti az egyensúly érzéket,
- fokozza a test hajlékonyságát,
- javítja a vér- és nyirokkeringést,
- méregtelenít és
- feltölt energiával.

Integrál masszázs

integrál masszázs


Ma már tudjuk, hogy a lelki és testi egészség nem választható el egymástól, a testet ellazító masszázs megnyugtatja a lelket is. Jó hatása van az idegrendszerre, ellensúlyozza a test stresszre adott negatív válaszreakcióit, feloldja az izmok akaratlan feszülését, lehetővé teszi a normális szívritmus és keringés helyreállását. Csökkenti a vérnyomást azáltal, hogy a test ellazul, és feltöltődik pozitív energiákkal.
A masszázs valódi öröme azonban abban rejlik, hogy javítja a közérzetünket, egészségmegőrző hatású, erősíti az immunrendszert. Oldja a szorongást és a depresszió kezelésében is nagy segítséget nyújt. Az érintés csodálatos dolog, jó érzéssel tölt el, ha törődnek velünk.
Alkalmazott masszázs típusok
Integrál masszázs: Akupresszúrás pontok kezelése, kombinálva olajos svéd masszázs elemekkel az energiarendszer kiegyensúlyozása érdekében.
90 perc - 6000.-Ft
Menedzser masszázs: A sok stressztől a nyak és vállizmok befeszülnek, fájdalmas csomók alakulhatnak ki, melyek egy komplex hát, váll, nyak, fej, és karmasszázzsal kilazíthatók. Kúraszerű alkalmazása javasolt.
50 perc 4.800.- Ft
Reflexológia (talpmasszázs): A szervek testbeli elhelyezkedésének megfelelően a talpon olyan idegpontok találhatók, melyek kapcsolatban vannak egy-egy távoli szervvel. Ezen mikroterületek, úgynevezett reflexzónák masszírozásával a központi idegrendszeren keresztül kapcsolat létesíthető az adott zóna, és a megfelelő szerv között. A kezelés energia egyensúlyt teremt, megszünteti az energia hiányt, vagy az energiatorlódást. Mozgósítja a szervezet öngyógyító erőit, és serkenti a méreganyagok kiürülését.
30 perc 3.000.- Ft
Izomlazító, stresszoldó masszázs: Aroma terápiás fájdalomcsillapító, immunrendszer erősítő, méregtelenítő, testi, lelki, szellemi lazítást segítő hát, váll, nyak, kar és arcmasszázs.
50 perc 4.800.- Ft
Bérlet vásárlása esetén 10 % kedvezmény!
Szeretettel várom keddenként az érdeklődőket az Életközpontban.
Cím: 1051 Budapest, Október 6. u. 19. IV. em.

Metamorfózis Tanfolyam Sorozat

 Jóga, Kineziológia, Stresszoldás, Alternatív mozgás, Masszázsterápia, O-LiviaHarmonia


A tanfolyamokat mindenkinek ajánljuk, aki dolgozik. Alkalmazott, vállalkozó, főnök, beosztott, vagy mindez egyszerre. Aki eközben jól szeretné magát érezni. Aki sikereket szeretne elérni. Jobb beosztásba kerülni, több pénzt keresni, saját vállalkozását fellendíteni.
Ez a program nem klasszikus értelemben vett üzleti tanácsadás. Mi azt valljuk, hogy a sikerhez a jóléten keresztül vezet az út. Jó egészség, jó magánélet, kiegyensúlyozott kapcsolatok, önbizalom. Képességeink és tartalékaink feltárása, kiaknázása. Ha jó érzés tölt el minket, amikor valamit csinálunk, akkor annak a kimenetele is jó lesz. Ezt meg lehet tanulni. Erre szolgálnak ezek a tanfolyamok. Mindenkit várunk szeretettel, aki hajlandó tenni önmagáért!
Itt megtanulod:
- hogy hogyan duplázhatod meg a csúcsteljesítményedet szándékod szerint.
- hogyan alakíts ki azonnali kapcsolatot bárkivel, akár a "nehéz" emberekkel is.
- hogyan meríts erőt bármilyen akadály leküzdéséhez.
- hogyan lehet a félelmeket és az üzleti kihívásokat hasznosítható erővé változtatni.
- hogyan érheted el a siker eddig ismeretlen szintjét a szakmai és személyes életedben.
- hogyan nyerhetsz életkedvet és energiát céljaid megvalósításához.
Tested és elméd mindeddig kiaknázatlan forrásainak feltárásával bármilyen kitűzött célodat elérheted.
Minden kurzus 2 napos: 9 - 17 óráig tart; szünet délelőtt, délután, valamint egy órás ebédszünet. A Mentális éleslátás javítása című tanfolyam az összes többi tanfolyam előfeltétele. A többi kurzus tetszőleges sorrendben vehető fel.
1. A mentális éleslátás javítása. "Túl sok a stressz, túlterhelt vagyok, fáradt vagyok, nincs időm, nincs energiám." Ismerős? Cél a tudatosabb élet, az élesebb elme, mentális képességeink és lehetőségeink minél teljesebb kihasználása. Ez a tanfolyam az első lépés ezen az úton, elsajátítjuk az alapvető technikákat, amelyeket az elkövetkező összes tanfolyam során használunk!
2. Kapcsolatok. A szabadságunk kulcsa a másokkal való interakció során önmagunk, és mások teljes elfogadása. Ismerjük fel az okokat, amelyek miatt kapcsolataink félresiklanak, és alakítsuk előnyösen régi és új kapcsolatainkat, személyes és szakmai téren egyaránt.
3. A félelem, az egyetlen ellenségünk. A félelem a legnagyobb akadálya annak, hogy az életben előrelépjünk, ugyanakkor legtöbb élettapasztalatunk a félelmen alapul. Ennek az ellentmondásnak a feloldása a tanfolyam témája. Ha elengedjük a félelmet, az is elenged minket..

Jógázzunk együtt az egészségünkért!
A jóga rendszeres gyakorlása
- csökkenti a stresszt,
- javítja a testtartást,
- a koncentrációt,
- erősíti az izmokat,
- zsírégető, fogyasztó hatású,
- fejleszti az egyensúly érzéket,
- fokozza a test hajlékonyságát,
- javítja a vér- és nyirokkeringést,
- méregtelenít és
- feltölt energiával.

Beszámolók

 Jóga, Kineziológia, Stresszoldás, Alternatív mozgás, Masszázsterápia, O-LiviaHarmonia


J Ó G A

Nincs egy éve, hogy elkezdtem a jógát Olívia „csapatában."
Édesapám hosszan tartó betegeskedése és halála nagyon megviselt mind fizikailag, mind lelkileg. A jóga segített, s most már úgy kell nekem, mint egy falat kenyér az éhezőnek.
Szerencsére rugalmasan, bármely csütörtökön látogathatjuk az „edzéseket" nincs kényszer az előre fizetéssel.
A „nagy" influenza járvány az idén elkerült, én a jógának tudom be ezt is. A nyáron lumbágóm volt, az orvos is a jógát tanácsolta. Akkor még kezdő „versenyzőként" megfogattam hogy minden alkalmat kihasználok, hogy erősítsem a testem és a lelkem. Bár előtte rendszeresen kocogtam, mégis minden alkalommal érzem, hogy izzadás nélkül is milyen mély izmokat mozgatnak meg a jógagyakorlatok. Szabadidőmben is próbálom csinálni, bár az nem olyan hangulatos, mint a közös jógaóra. Nekem nagyon bevált ez a „sport".
D.Ági

K I N E Z I O L Ó G I A


Oliviával és rajta keresztül a kineziológiával 3 évvel ezelőtt találkoztam. Előtte sok lelki problémával küzdöttem ami mindenre rányomta bélyegét, kezdve az emberi kapcsolatokkal, a munkán át az alvás zavarokig. Pszichológusok és pszichiáterek próbáltak segíteni, és bár a gyógyszeres kezelés javított az állapotomon, de tartós javulás nem következett be.
A kineziológia azonban segített. Már 2 kezelés után látványosan javult a kedélyállapotom és végül megszűntek a panaszaim, amelyek azóta sem tértek vissza.
Gyógyszert egyáltalán nem kell szednem, az életem sokkal jobb és kiegyensúlyozottabb lett köszönhetően Oliviának!
Csaba, (38 éves)

Körülbelül 1994-ben találkoztam először Szirtesi Olíviával.
Szakmai „ártalomként" azonnal szóba került, hogy kineziológiával foglalkozik. A saját szakmám: közgazdász: a számok és összefüggések vonatkozásában abszolút realitásokkal foglalkozom.
Amit ezek után laikusként el tudok mondani az az, hogy a kineziológia egy csoda és Olívia egy angyal. Miért mondom ezt? Mert empirikusan átéltem.
A technika alapja az izomteszt. Ez magyarul azt jelenti, hogy érzelmeink, állapotunk minden, amit átélünk, egy bizonyos rezgésen mozog és el is raktározódik. Ez üzen, beszél az izomteszten keresztül. Aki hallgatja, lefordítja az nem egy ijesztő boszorkány, nem fehér köpenyes idegen, aki többet olvas a leleteimből, mint amit Én megértek. Mi ketten olvassuk az izomteszten keresztül a test üzeneteit. A saját testem üzen a saját érdekemben, hogy hogyan is vagyok. Mitől vagyok pocsékul, fantasztikusan vagy sehogy sem??? Ezt mind, mind üzeni és elmondja a testem.
Amit több évtizedes tapasztalat után el tudok mondani az az, hogy ez a technika (mint sok más), az együttműködésed nélkül nem működik. Ahhoz, hogy megtapasztald egy oldás pozitív hatását, első lépés az őszintésség. Magadról, magadért.
Nálam az első fantasztikus élmény az volt, hogy az izomtesztem, a saját testem szembesített azzal, hogy summa cum laude minősítéssel hajlamos vagyok az önbecsapásra, önsajnálatra stb. Nem érzem magamat illetékesnek, ennek a műhelytitkairól írni, de megosztom veled az oldás hatásának az élményét. Minden fájdalom, szenvedés, amit átéltem eddigi életemben, nyomot hagyott bennem. Ezeket a negatív érzéseket Olívia kitesztelte az izmaimból. Az oldás közben, semlegesítés után, a töltését pozitív tapasztalattá változtatta.
Ez a csoda, amit megéltem. Miért nevezem Olíviát becsületes neve mellett angyalnak? Megtapasztaltam, hogy betölti ezt a státuszt. Megtapasztaltam, azért mert sokan vannak, akik megtanulták ugyanezt a technikát, az oldásuk számomra mégsem volt hasonló. Néhány évig, amíg Olívia nem Magyarországon élt, hiába ismertem meg a Gordon módszert, a Marsall technikát, vagy kineziológia legjobb nevű szakembereit.
Hiányzott az a türelem, ahogy az Olívia vár, hogy ráérezzél, elmond, ki tud fejezni, hogy igazából mit is kell közösen oldani? Igen közösen, azért mert csak azt a problémát tudod letenni, megoldani, amit már felismertél, és nevén neveztél. Különben nem látod a fától az erdőt. Sokszor fogalmunk sincs, hogy miért nem érezzük jól magunkat a bőrünkben.
Mit tanultam ezen a technikán keresztül? Mindig azt a lépést megtenni, ami a legfájdalmasabb, mert a hátam közepére sem kívántam. Mégis csak ez vitt előbbre. Ajánlom szeretettel mindenkinek a technikát és az Angyalát.
Hendleinné Mátrai Terézia

Amikor megkaptam az első protézisemet nagyon undorodtam tőle, annyira, hogy nem is hordtam, mert nem tudtam hozzányúlni.
Egy kineziológiai stresszoldás után elmúlt az undorom, sőt szeretem és ápolom! Amikor édesanyám betegen feküdt a kórházban, minden látogatásnál az első dolgom az volt, hogy kivettem a fogsorát, megmostam, és visszatettem. Nagyon hálás volt érte, de nem értette ezt a nagy változást.
Másik alkalommal a kórházból jöttem ki egy 4 hetes kezelés után. (csontritkulás, 12 mm-es csigolya elcsúszás, kompressziós csigolya törés) Nagyon jól tudtam mozogni 2 napig. Ekkor jött egy olyan éles fájdalom, hogy mozdulni sem bírtam. Újból kineziológushoz, Szirtesi Oliviához fordultam segítségért. ... és nagy csoda történt: a kezelés végére megmozdultam, apróbb dolgokat megcsináltam, és napról-napra jobban lettem. Nekem tényleg sokat segített!!
Gréti mama 68 éves nyugdíjas

Fél évvel ezelőtt nagyon megfájdult a derekam. Voltam vele orvosnál, majd csontkovácsnál is de nem lett jobb a kezelésektől sem. Mivel pincérként dolgozom, nagyon kiborultam, mert úgy látszott szakmát kell váltanom. Már nem bírtam el a tányérokat, annyira hasogatott a hátam.
Egy kineziológiai kezelés után úgy múlt el a fájdalmam, hogy már csak egy-egy rossz mozdulatra érzem, hogy van derekam. Újból tudok rendesen dolgozni. Köszönöm!
D. Alex 32 éves pincér

A barátnőm ajánlotta, hogy menjek el kineziológushoz (Szirtesi Oliviához) a gyulladásban lévő fogammal. Először furcsállottam az ötletet, de amikor a fogorvos azt mondta, hogy szedjek egy hétig antibiotikumot és ha nem segít kihúzza a fogamat.... Hát elgondolkoztam a dolgon. Ugyanis a gyógyszer nem segített, bedagadt az arcom és lüktetett, feszült, lehajolni sem tudtam.
A kezelés után érdekes dolog történt, másnapra megfájdult az egész felső fogsorom, majd harmadnapra minden fájdalom elmúlt, lement a dagadás és megmaradt a fogam!! Ez már több mint egy éve történt, és azóta sincs vele semmi bajom. Amilyen hitetlen voltam, annyira meglepődtem, hogy ilyen esetben is segíthet a kineziológia.
B. Tamásné Ilona 43 éves titkárnő

Soha nem hittem az ilyen hókusz-pókuszokban, de amikor az eddzőm azt mondta, hogy vége a pályafutásomnak a rúdugrásban, ha nem ugrom meg a következő versenyen az 5 métert, már bármilyen segítséget igénybe akartam venni. Még eddig egyszer sem sikerült az 5 méter, és ez az egész egyre idegesítőbb lett.
Elkerültem Szirtesi Olíviához egy „stresszoldásra". 3 nappal később a versenyen végre összejött!! Azóta ugrottam többször is 5 méter felett. Még mindig vannak bennem kételyek, de az eredmény magáért beszél!
U. Tamás 21 éves sportoló

Elérhetőség
Telefon: 06-30-653-0840
E-mail: szirtesiolivia@gmail.com
Web: www.o-liviaharmonia.hu