Cég Online

1994. első igazi tavaszi napján, mivel sohasem voltam egy otthonülő típus, a Körös partján piknikeztünk. Derekamhoz csapódott egy pici fekete bogár, és már csípett is. Odakaptam, összenyomtam.

A csípés helyén nem sokára piros folt kezdett terjedni, de mivel nem fájt, nem is viszketett, nem foglalkoztam vele, néhány nap alatt el is múlt.
Két hétre rá, ijesztő egymás utáni gyorsasággal, testszerte tenyérnyi, ovális, szederjes- lilás foltok jelentek meg. Na, ekkor már rohantam a bőrgyógyászatra.
Még csak vetkőztem, mikor rám nézett a doktornő és kimondta Lyme-borelliosis. (Kevesen tudják, hogy nem csak kullancs terjeszti).
Majdnem elájultam, mert csak annyit tudtam erről a betegségről, hogy aki megkapja, gyógyíthatatlanul leépül, mivel a központi idegrendszert támadja meg.

Ő nyugtatott, hogy antibiotikummal sikeresen gyógyítható, de a labor eredményeket meg kell várni.
Vérvételi tortúra, ötödik nekifutás sikerült.
Nem volt bíztató, ami érkezett: ++++

Indulásnak 4 nap alatt 4 dobozzal szedettek be abból, amit egyébként dobozonkénti, egyszeri kúrára írnak fel.
Újabb labor, vérvétel hasonlóan, mint korábban, eredmény: ++++
Következett újabb 4 nap alatt 8 doboz.
Eredmény: ++++, és egyre több végtagi fájdalom.

Próbálkozás más antibiotikumok kombinációjával:
++++ Konzultáció ideggyógyásszal.
Újabb próbálkozások, minden alkalommal vérvétel, már nincs használható vénám: állandósult ++++

Békés megyében több ötlet nem lévén irány Budapest: Neuro-infectológia.

Ott is megállapították, hogy a diagnózis helyes, és ritkán, de előfordul, hogy nem reagál az adott gyógyszerekre.
Nem tartották szükségesnek az ott maradásom, mivel az általuk javasoltakat Gyulán is megkaphattam (Fiam még kicsi volt, akkor kezdte az iskolát, nem hagyhattam egyedül.)
Újabb, ezúttal „lódóz isú" antibiotikum adását javasolták (napi 2 gramm!). Ezt viszont, mivel oldószere Lidocain, és arra érzékeny vagyok, csak infúzióban kaphattam, ami több mint fél napos osztályon való bent létet igényelt három héten keresztül, de legalább délután haza mehettem.
Szájon át is kaptam még egy újabb fajta antibiotikumot, amelyről időközben kiderítették, hogy a Lyme-kórra semmilyen ha tása nincs.
A keresztek száma csak eggyel csökkent viszont tetőtől talpig, kívül belül elgombásodtam.
Kb. három hónapig, ha behunytam a szemem, nem tudtam, mit teszek a számba, semmiféle ízt nem éreztem, és csúnyán hangzik, de egy pávián hátsója szépségdíjas lett volna hozzám képest.

Erre újabb gyógyszerek és kenőcsök, amik szintén csak részeredményeket értek el.
Bőrömön az óta is különböző típusú, színű, és méretű foltok „vándorolnak", de könyék tájon egy
kb. 5 cm átmérőjű kiemelkedő telep állandósult.
A kúra után néhány héttel, iszonyatos vesegörccsel kerültem kórházba. Az uréterben elakadt rizsszemnyi kő okozta. Szokásos katéter felhelyezés, és ennek vonzataként újra antibiotikum infúzióban - hiába tiltakoztam, hogy ettől tablettásan is rosszul voltam.
(Válasz: orvosi protokoll - különös tekintettel, hogy egészségügyi dolgozóról van szó)
Mire sikerült a tüskés kőtől megszabadulnom, olyan gyógyszermérgezést kaptam, hogy az orvosok utólagos bevallása szerint, ha nem kapok időben ellenszert már csak óráim lettek volna hátra.
A kőről kimuta tták, hogy a gyógyszerek alkotó részeiből rakódott le. A vesém az óta is így reagál minden nem felsz ívódó anyagra, tehát állandóan vannak kis köveim, ill. homok.
Ízületi fájdalmaim egyre kiterjedtebbekké (valamennyi nagyízület) és egyre elviselhetetlenebbé váltak.
A rosszban annyi volt a jó, hogy „csak" a perifériás idegrendszert támadta meg.
Mivel már az alapbetegségre több gyógyszert nem tudtak kitalálni, fájdalomcs illapítók, fizikoterápia következtek.
Ettől minden végtagom begyulladt.
Amikor ezt sikerült helyrehozni, abban állapodtunk meg orvosommal, hogy felhagyok a gyógyszerszedéssel, és csak amikor már valóban elviselhetetlen a fájdalom veszem be - szerencsére az átlagnál magasabb a fájdalom küszöb nálam - így az utóbbi néhány évben gyógyszerek nélkül élek.
Az állandó komoly fájdalom és zsibbadás viszont nagyon súlyos mozgáskorlátozottságot okozott. Erre leszázalékoltak, több oldalon felsorolva, hogy miket nem szabad tennem.
Nem is bírtam.
Nem tudtam lépcsőn járni, főleg lefelé, hajolni, cipelni, sőt az utóbbi időben 1-2 percnél tovább állni sem támaszkodás nélkül.
Végtagjaim, mintha fából lettek volna faragva, kőkemények, de hozzájuk nem lehetett érni.
Karjaim még vállmagasságig sem tudtam emelni.
Bokáim elefánt méretűre dagadtak, különösen dél körülre.
Gépkocsival hoztak - vittek, de egy-egy hosszabb út sokszor így is megviselt.
Négyórás ülő munkát tudtam csak ellátni, ami testsúlyomat növelte, majd hazatérve már le kellett feküdnöm.
És ekkor, mint a mesében, találkoztam a jó tündérrel, aki megismertetett a Nikken termékekkel
és lehetővé tette, hogy részese legyek a használók táborának.
Egyelőre csak a vízrendszer van a birtokomban.
De...
Amint elkezdtem a PiMag vizet fogyasztani, az első napokban sötétbarna salakanyagot mosott ki a vesémből.

És csak ittam, ittam, ittam, mint aki a sivatagból megérkezik az oázisba.
A harmadik naptól kezdtek fellazulni végtagjaim izmai, könnyebb lett a mozgás.
Karjaimat fejem fölé tudom emelni (egyszerre is), és már bizonyos mértékben a hátam mögé is. Közelebb került a talaj, nyögés nélkül fel tudok venni bármit a földről.
Szintén a ha rmadik napon rosszul lettem a reggeli kávétól, melyet több mint harminc éve orvosi tanácsra gyógyszerek helyett fogyasztottam mérhetetlenül a lacsony vérnyomásom beállítására.
Azóta nem iszom, és nem hiányzik.
A vizet munkahelyemre is viszem magammal, ahol addig délelőtt sohasem ittam.
Vérnyomásom tankönyvi értékű.
Észrevettem, hogy a könyökömön lévő gombatenyészet ujjbegynyire húzódott, és már nem emelkedik ki a bőr felszínéből.
Barátnőm jegyezte meg, aki végig követte nyomorúságom, hogy már jó ideje állok beszélgetés közben, és nem keresem, hova ülhetek le, minek támaszkodhatok. Nekem, míg nem szólt, föl sem tűnt.
Elkezdtem gyalog járni a munkahelyemre, most naponta kétszer 3 km-t gyalogolok fél-fél óra alatt megtéve az utat.
Bokám nem dagad sem gyaloglás, sem ülés közben.
Egyéb ízületi fájdalmaim is csökkentek. (A mérleg 4 kg-mal mutat kevesebbet, amit még csak azok vesznek észre, akik ritkábban látnak, de remélem, hogy ez a folyamat még folytatódik).
És a hangulatom...

Bocsánat, hogy kissé bőbeszédű voltam, de így érthető, miért változott végül az írásjel.

Csoda!