KKV - kisvállalkozás

Dr.Sófi Gyula - Igazszágügyi Gyermekpszichiáter Budapest Pest megye - erőszak mobilvideó blöff, rendőrségi eljárás, fiatalkorúakhoz kapcsolódó bűncselekmény,

Dr.Sófi Gyula - Igazszágügyi Gyermekpszichiáter Budapest Pest megye - erőszak mobilvideó blöff, rendőrségi eljárás, fiatalkorúakhoz kapcsolódó bűncselekmény,
A legtöbb erőszak-mobilvideó blöff

 

dr_sofi_gyula_776_2011022494812_680.JPG

A statisztikák által nyilvántartott mintegy évi 30 ezer rendőrségi eljárással végződő, fiatalkorúakhoz kapcsolódó bűncselekményt 8 ezren követik el - mondja Sófi Gyula, aki szerint az erőszakra nem megoldás a büntethetőségi kor leszállítása, viszont jó volna, ha többet alkalmaznánk az úgynevezett helyreállító technikákat. Interjú az öt magyar igazságügyi gyermekpszichiáter egyikével.

Több és erőszakosabb fiatalkorúak által elkövetett agresszív cselekményről tudósít a média. Valóban több ilyen eset fordul elő, vagy csak a mobiltelefonos kameráknak köszönhető, hogy szinte mindennapossá válik egy-egy ilyen bemutatása?

- A média minden bűncselekménynél „potencírozó". Sok bűneset csak azért következik be, mert nyilvánosságot szeretne kapni az elkövető. Amint megfosztjuk a lehetséges elkövetőt a nyilvánosságtól, elvész a motivációja, hogy erőszakoskodjon. Különösen a fiatalokat jellemzi, hogy szeretnének kiemelkedni az átlagból. Van, akinek ez sikerül a tanulmányi vagy a sporteredményeivel, de sokaknak nem marad más, mint hogy valamilyen balhéval tűnjenek ki. A videós mobiltelefonnal felvett „attrocitásokkal" kapcsolatban azért érdemes tudni, hogy azok döntő része nem valós szituációt mutat be, hanem megrendezett jeleneteket. A verekedések, agresszív megnyilvánulások után felkel az áldozat, összeölelkezik, együtt nevet az álagresszorral. Ez sem egy szerencsés divat. A gyanútlan nézőben, gyermekben ugyanis nem mindig úgy csapódik le, hogy ez egy „műbalhé", hanem a látottak sokszor viselkedési, a személyiséget negatív irányba fordító mintaként szolgál. A legnagyobb baj természetesen, hogy a filmek kisebb része valós szituációt mutat be, valós zaklatást, valós erőszakos cselekedet, ahol valódi áldozatokról és tettesekről van szó.

Mit tehet a pedagógus, ha előfordul az iskolában ilyesmi?
- Nem mondok újat: mindenekelőtt a megelőzésre kell törekedni. Viszonylag jól be lehet határolni, kikből lehetnek az agresszorok és kikből az áldozatok. Mindkettő az átlagtól eltérő személyiségstruktúrával bír, mindkét típussal foglalkozni kell. Ha tudom Pistikéről, hogy minden konfliktusban ő marad alul, mindig őt találják meg a „brahizók", akkor tudom, hogy ő áldozattípus. Ilyenkor segíteni lehet neki akár odafigyeléssel, akár egy komplex terápiával abban, hogy meg tudja magát védeni. Nem csak arról van szó egy áldozatnál, hogy ő a gyenge, a nyápic, a legkisebb. Ezeknek a gyerekeknek általában nincs meg például a kellő verbális készségük, szóhasználatuk, amellyel ki tudnának farolni egy konfliktusból. Sokkal fontosabb, hogy nincs meg a kortárscsoporttal való kapcsolatteremtési képességük, ami a többiek részéről védőburkot jelenthetne.

Nyilván a másik féllel, az agressziót elkövetővel is kezdeni kell valamit...
- Persze. Az agresszort is meg kell szólítani. Meg kell keresni, mi az, ami folyamatosan arra hajtja, hogy konfliktust generáljon, ami nem tartja vissza a normaszegéstől. Az egészséges szintű, mindenkiben meglévő, úgynevezett énvédő agresszión túlmutató erőszak már viselkedési, magatartási zavarnak tekinthető. Ezek mögött lehet számtalan pszichés zavar, amit csak pedagógiai eszközökkel - főleg, ha a tanár erre nem készült fel - már nem biztos, hogy lehet kezelni.

Sokszor felmerül, hogy szigorítani kellene a büntető aktusokat, s így elrettenteni a potenciális elkövetőket. Felmerült, hogy le kellene szállítani a büntethetőség korhatárát. Az iskolák eltávolíthatják az intézményből a még tanköteles korú magatartászavaros diákokat. Ezt mennyire tartja hatékonynak?
- Az már régen rossz, ha fiatalkorúak esetén nincs más megoldás, csak a rendőrségi, büntetőperes eljárás. Ezekből ugyanis csak hosszú-hosszú, mindenkinek nagy megterhelést jelentő procedúra eredményeképpen születik valamilyen ítélet. Ez alatt az idő alatt (4-6 évig is húzódhat egy ilyen ügy) semmi nem történik sem az áldozattal, sem az elkövetővel, a helyzet általában csak tovább romlik. Nemrég jöttem haza Japánból, ott nem is létezik fiatalkorúak börtöne, ők az úgynevezett resztoratív (helyreállító) igazságszolgáltatásban hisznek. Ennek az a lényege, hogy egy erőszakos eset után a lehető legkorábban, mindenfajta elkendőzés nélkül feltárják az eseményeket, a pszichés, magatartásbeli, családon belüli okokat, az agresszió kitermelődéséhez vezető utat. Ezután az áldozat és az agresszor, a családjaikkal, segítő szakmákkal együtt megbeszéli a történteket, és az elkövető lehetőséget kap, hogy valamilyen jószolgálati cselekménnyel megpróbálja helyreállítani a bűnét.
Magyarországon is van néhány ilyen kezdeményezés, de sokkal átütőbb jelentőségűnek kellene lenniük ezeknek a büntetőeljárásokban. Ha ez jól működne, akkor értelmét vesztené a büntethetőség alsó korhatáráráról beszélni. Akár egy „8 éves bűnelkövetőt" is rávehetnénk, hogy ő maga ajánlja fel, hogy mondjuk egy fél évig elmegy bevásárolni a néni helyett, akit elütött a biciklivel. Ez lenne az ő büntetése. Ma egy 8 éves gyerekkel nem történik semmi. Nem alanya a rendőrségi eljárásnak, végrehajtásnak. 14 év alatt nem beszélhetünk bűncselekményről.

Nem lehet megvárni, míg általánossá válnak a resztoratív technikák. Ha van az iskolában 3-4 gyerek, akik terrorizálja a többieket, akkor ezzel a helyzettel most rögtön kezdeni kell valamit.

- Ma az iskolán belüli fegyelmi eljárásokkal, esetkonferenciákkal dolgozzák fel az ilyen ügyeket, amelyeknek sokszor az a vége, hogy a balhés gyerek magántanulóvá válik. Ez nem megoldás. A magántanuló ezután csavaroghat egész nap, hetente egyszer esetleg bemegy a tanárhoz. A társadalmi életközösségi normák megtanulásának, a szocializációnak elsődleges terepe a család. Ha egy gyerek ilyen viselkedéseket mutat, akkor rögtön felmerül a gyanú, hogy a család nem jól funkcionál. A másik szocializációs terep a kortárs közösség. Ha ebből kivesszük a problémás gyereket, pont onnan vesszük ki, ahol tanulhatná az együttműködést, alkalmazkodást. Ilyenkor jó volna családterápiára irányítani a diákot és szüleit, ehhez persze olyan jogszabály-módosítást kellene hozni, amivel köteleznénk a családot a részvételre. De pont az lenne a lényeg, hogy ne ad hoc-megoldásokkal kísérletezzünk, hanem egy logikusan, az alapoktól felépített rendszert kellene létrehozni.

Mégis hány iskolai vagy fiatalkorúakat érintő erőszakos esetről tudunk?

- Magyarországon durván 30 ezer fiatalkorúak által elkövetett és rendőrségi eljárással végződő bűncselekmény van évente. Persze ez az adat csak a statisztikailag nyilvántartott eseteket érinti, úgyis mondhatnám, ez a jéghegy csúcsa, hiszen a legtöbb ki sem derül. De ezt a 30 ezer bűnt összesen 8 ezer fiatal követi el. Ők tehát átlag háromszoros-négyszeres visszaesők. Azokban az országokban, ahol létezik a normál igazságszolgáltatás mellett igazságügyi gyermekpszichológiai ellátás, minden bűncselekménybe keveredett gyermeket megvizsgálnak, hogy nincs-e valamilyen pszichés rendellenessége, ami miatt további bűncselekmények elkövetésére esélyes. Ha ugyanis valakinek van olyan orvosi-pszichológiai károsodása, ami megalapozhatja a bűncselekménybe keveredését, azt kezelni kell. Azt nem fogja meggyógyítani sem a rendőrségi eljárás, sem a büntetés-végrehajtási intézményben letöltött 1-5 év. Amint onnan - mentálisan sokkal rosszabb állapotban - kijön, ugyanott folytatja. Ma Magyarországon 5 darab igazságügyi gyermekpszichiátert tart nyilván a szaktárca. (Sőt, a 350-400 gyermekpszichiáterből is csak 60-70 praktizál.) Nehéz lenne felvállalnia ennek az öt szakembernek, hogy megvizsgálja az évi 8 ezer gyereket.

Forrás: Balla István - fn.hu

Email: drsofigyula@igazsagugyigyermekpszichiater.hu
Web: www.igazsagugyigyermekpszichiater.hu