Cég Online

 Péntek,    Nikolett
A Jánosik és Társai Kft többmilliós fejlesztése
2009. nov. 30., hétfő, 16.25.39 CET


Jánosik és Társa
A műszaki-technológia fejlesztésre 200 millió forintot fordít az idén és jövőre az elsősorban takarítással és építőipari tevékenységgel foglalkozó Jánosik és Társai Kft.

A cég vezetője Jánosik Lajos elmondta, hogy a jelentős fejlesztést, azt tette lehetővé, hogy a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) pályáztak és 72 millió forintot nyertek, a

Új Magyarország Fejlesztési terv

fennmaradó részt pedig saját erőforrásból finanszírozzák.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásával és a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. közreműködésével, EU-s forrásból megvalósuló projekt a vállalkozás valamennyi ágazat számára lehetővé tette, hogy korszerűbb, nagyobb teljesítményű eszközöket szerezzenek be. A takarító ágazatba környezetbarát, kis energia felhasználású, halk, de ugyanakkor nagy kapacitású automata gépeket szereztek be. Az új eszközök a legszigorúbb EU-s szabványoknak is megfelelnek.  Az építőipari ágazatban az élőmunkát könnyítő és biztonságot fokozó modern zsaluzási technológia eszközeire fordították a fejlesztési lehetőségeket.

A cég információs technológiai eszközeinek bővítése, számítógép parkjának korszerűbbé tétele is lehetővé vált az elnyert pénzeknek köszönhetően. Az ingatlan beruházási  üzletág dolgozóinak felújították öltözőiket. A vállalkozás eleget tudott tenni  a négy legszigorúbb minőségbiztosítási rendszer követelményeinek.  A cég ez évi tervezett árbevétele  eléri az 5 milliárd forintot-

 

mondotta Jánosik Lajos.

A cégről:
Jánosik és Társai Kft.      
Képes hirdetés
Megye, város:     Borsod-Abaúj-Zemplén, Miskolc

Jánosik és Társai Kft.

Cím:     3533, Kerpely A. u. Ipari park
Telefonszám:     (46) 507 490 , (46) 507 194
Fax:     (46) 327 710
E-mail:     janosik@t-online.hu
Honlap:     www.janosikkft.hu
Ügyvezető:     Zöld István
Besorolások:     Szolgáltató
Tevékenységek:     Generálkivitelezés
Magasépítés (Főtevékenység)
Alpintechnika
Takarítás
Tevékenység leírás:     Építőipari kivitelezés, takarítói szolgálat, biztonsági szolgálat, külterület-gondozás, parképítés, emlékművek, csapadékvíz-elvezetés, alpintechnika, üzemeltetés. Székhely: 1139 Budapest, Röppentyű út 21-29.

MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ

A MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a vállalkozói szféra és a vállalkozói környezet erősítését célzó Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) közreműködő szervezete. A GOP mellett a Közép-magyarországi Operatív Program feladatait is ellátja, valamint továbbviszi elődszervezeteinek a GVOP (Gazdasági Versenyképesség Operatív Program) -ból maradt kötelezettségeit.

A MAG-ot a Magyar Fejlesztési Bank alapította 2006 októberében, azzal a céllal, hogy a GVOP korábbi közreműködő szervezeteinek integrálása után egy hatékony, átlátható és ügyfélbarát szervezet lássa el a vállalkozók felé a támogatásközvetítés feladatát.

-kt-

Cég Online - www.kkvnet.hu