Fejenként 300 milliót kaptak a Startup Factory pályázói

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakpolitikai támogatásával írták ki a Startup Factory pályázatot, mellyel a technológiai inkubátorok megkezdett tevékenységének folytatását pártolták. A pályázat lezárult, a győztesek összesen kétmilliárd, fejenként 300 millió forintot kaptak.
Pályázatot nyújthatott be az, aki már korábban nyert pályázaton, vagy esetleg a kiválasztás utolsó köréig jutott, és legalább három év inkubációs tevékenységgel rendelkező technológiai inkubátor áll mögötte. A legsikeresebb inkubátoroknak biztosít lehetőséget a tevékenységük folytatására Az ITM Startup Factory pályázata.
Tíz pályamű közül kellett kiválasztania legjobbat, amelyekből hét inkubátor nyert 300 millió forintos támogatást. A korábbi díjazottak fele már bevételt produkál a visszakövetések szerint, így a mostani győztesek is kecsegtető jövő elé néznek.

Fontos az inkubátorok támogatása
A pályázaton az inkubátoroknak végig kell kísérniük a startupok fejlődési útját, az ötlet fázistól a prototípusfejlesztésen át egészen a piacra lépésig. Fontos elvárás a fenntartható üzleti modell kialakítása és a második körös befektetésre való alkalmasság elérése. A technológiai inkubátorok megfelelő piaci-szakmai jártassággal, professzionális módszertannal és kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, igénybevételük hatékony eszköze a startupok támogatásának - részletezi a projektet az mti.
M. A.
Forrás: mti